Támogasd adód 1%-val a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot!


Ebben az évben is lehetőség van arra, hogy befizetett adód 1%-t ne az állam, hanem egy általad megnevezett társadalmi szervezet kapja.
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat kiemelten közhasznú szervezet, így jogosult az SZJA-1%-ok elfogadására. A székhely változása miatt változott az adószámunk! Az új adószám: 18005598-2-41 A személyi jövedelem adó 1% erre a számra küldhető.

Támogatásokat szívesen fogadunk, a BMSZ bankszámlaszáma: 16200137-00187628

Számlavezetőnk a MagNet bank, mely a civil szervezeteket támogatja.

Együttműködés a Fővárosi Tűzoltósággal

Egyeztetéseket követően a BMSZ együttműködési megállapodást kötött a Fővárosi Tűzoltó Parancsnoksággal a működési területükön belül bekövetkező, nehezen megközelíthető helyeken (sziklafalak, meredek hegyi terepek, stb.) történő balesetek során sérült emberek mentéséről. Az együttműködés keretein belül az első közös gyakorlatot 2010. november 19-én tartottuk a Pál-völgyi kőfejtőben. A bemutató során két hordágyban két „sérültet” szállítottunk el a tűzoltó kollégákkal közösen a Harcsaszájú-barlang bejáratától a kőfejtő aljába. Az egyik sérültet két feszített kötélhídon, a másikat körbe az ösvényen transzportáltuk. A tűzoltók időközben felállítottak (felfújtak) a kőfejtő aljában egy nagy orvosi sátrat, ahova a sérülteket beszállították, ellátták. A bemutatón az együttműködést kölcsönösen jónak ítéltük meg, az azt követő beszélgetésekből egyértelműen azt érzékeltük, hogy a tűzoltók is egy fontos hiánypótló szerződésnek tekintik a megállapodásunkat. A rendezvényen a sajtó is képviseltette magát, az ATV híradójának utolsó két és fél percében itt vagyunk megtekinthetőek.
























Horváth Richárd beszámolója alapján

Részvétel a „Földalatti tömegkatasztrófák elhárítása” szemináriumon Lengyelországban

A lengyel hegyimentő szolgálat a helyi katasztrófavédelemmel közösen 2010. október 22-24-ig nagyszabású szemináriumot tartott Alsó-Sziléziában. A rendezvény célja a földalatti turisztikai látványosságokból való mentés, mentésszervezés gyakorlása volt. A környéken sok elhagyott, volt német földalatti város van, melyek a feladatok kiváló helyszínül szolgáltak. Első napon egy földalatti, 2-3 km hosszúságú labirintusban áramszünet miatt megszűnt a világítás, itt kellett mintegy 15-20 embert megtalálni, majd elsősegélyben részesíteni, és kimenteni. Figyelemreméltó volt a gyakorlat során, hogy a résztvevők rendkívül fegyelmezetten végezték munkájukat.
 

 Második napon egy tömeges balesetet kellett felszámolni egy romos, kazamatákkal átszőtt várban. A feladat érdekes momentuma volt, hogy egy kb. 30 méter mély ciszternából egy búvárt ki kellett menteni (felhúzni).


Harmadik nap ismét egy földalatti városban történt tömeges baleset sérültjeit kellett ellátni, itt egy 50 m mély aknán lehetett a felszínről beereszkedni a baleset helyszínére. A sérültek megtévesztően élethűen maszkírozottak voltak. A feladatban a hangsúlyos itt is az elsősegélynyújtás, kimentés volt. A helyszíneken többféle hordággyal dolgoztak a mentők. A rendezvényen kb. 60 fő vett részt, a lengyelek mellett csehek, szlovákok és magyarok voltak. A BMSZ négyfős csapata teljes ellátást, valamint egy tolmácsot kapott a rendezvény idejére. A rendezőkkel és a résztvevőkkel nagyon jó kapcsolatot sikerült kiépíteni, legközelebb februárban ők jönnek hozzánk Aggtelekre.


A szemináriumon a BMSZ részéről Dr. Nyerges Miklós, Köblös Csaba, Kucsera Márton és Németh Zsolt vett részt.

Nyerges Miklós elmondása alapján

Barlangba zuhant kutya mentéséhez kérték a BMSz segítségét

A háromnapos hétvége közepén, 2010. október 31-én 14 órakor a pomázi tűzoltók kérték a BMSz segítségét egy barlangba esett kutya kimentéséhez. Az esemény Pilisszentkereszt határában, a Vaskapu-sziklával szemben lévő hegyen fekvő Kamilla-forrás közelében nyíló 15 méter mély barlangban történt. Egy sétáló család kutyája – valószínűleg kotorék után keresve – zuhant a szűk, függőleges üregbe. Adamkó Péter riasztásvezető elsőként nem akarta a megkeresést felvenni, hiszen a barlangi mentőszolgálat közel 50 éves fennállása alatt több száz ember életét mentette meg, de háziállatokkal eddig nem foglalkoztunk. Jelen helyzetben viszont a helyszínen lévő tűzoltók és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Mentőkutyás Csoportja nem tudott a szűk barlangba lejutni. A szerencsétlen állat megmentésére négy fő indult el a BMSz-ből, Taródi Péter Pomázi lakhelyéről (útközben Pomáz-kiskovácsipusztánál elsősegélyben részesített egy kerékpárost, akit elgázoltak) és Adamkó Péter, ifj. Adamkó Péter Pál valamint dr. Deák Balázs.


A barlangba Péter Pál ereszkedett le, és az ebet egy kutya-hevederzetbe kötötte, a többiek pedig felszínre húzták az állatot, akinek szerencsére nem esett komolyabb baja. Az esetről még az alábbi linkeken található ismertető:
Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat honlapja
Állatvilág
Magyar online